Csorba István örökös tagunk 90. életévében elhunyt

Reg. száma: 05-1094

BOMEK tag 2001. 12.21-től.

Születés: Szentes, 1930. 10. 24.

Okl. kohómérnök

Miskolci lakos volt.

 

MEGEMLÉKEZÉS CSORBA ISTVÁNRÓL

Csorba István gyermek- és ifjúkorát Orosházán és Hódmezővásárhelyen töltötte.

Vásárhelyen széleskörű ismeretségre tett szert a 8 gimnáziumi éve alatt (elmondása szerint elsősorban a foci és esküvőszervező felmenője révén), ezért is volt sok hírességgel együtt (Bessenyei Ferenc, Antal Imre, stb.) baráti társaságként a Vásárhelyről Elszármazottak Egyesületének aktív tagja, annak ellenére, hogy 1950-től néhány év megszakítással haláláig miskolci lakos volt. 1990 után Miskolcon és Hódmezővásárhelyen tartott előadásokat egyetemistáknak, gimnazistáknak, ahol beszámolt a fiatal mérnökök és más foglalkozású hazafiak 1956-os helytállásáról, ezt követő meghurcoltatásukról és talpra állásukról, egész szakmai életükben és azon kívül is szembenézve a megpróbáltatásokkal és a mindig igaz ügyért való kiállásukról.

A Miskolci Rákosi Mátyás Nehézipari Műszaki Egyetem Bánya- és Kohómérnöki Karán technológus kohómérnöki szakon szerzett mérnöki oklevelet 1954. decemberében.

Ez volt az egyetem hőskora, amikor az oktatással egyidőben épültek a Dudujkán az egyetemi épületek és folyamatos volt a selmeci karok átköltöztetése Sopronból. Vélhetően az első olyan évfolyam volt, aki már Miskolcon élhette végig az egyetemi éveket, amikor az Egyetemváros építése mellett nagy hangsúlyt kapott a szocializmus építése is. Ez lelkesedést és belső ellentmondást is szült a frissen végzett ifjú mérnökökben.

Első munkahelye a miskolci Borsodvidéki Gépgyár vasöntödéje volt, ahol tanult szakmáját valóban gyakorolhatta. Innen helyezték át a Lenin Kohászati Művek vas- és acél öntödéjének MEO-jába, aminek azonnal vezetőnek nevezték ki 25 évesen. (Ez elmondása szerint politikai aktivitás nélkül nagy meglepetésként és nagy megtiszteltetésként érte.)

1956. október 23-án a MEO Munkástanácsának elnökévé választották és delegálták a kohászat Nagyüzemi Munkástanácsába. Ettől kezdve sűrűn peregtek az események. 1956. október 27-én már delegálták a B-A-Z Megyei Munkástanácsba, ahol megválasztották az Ipari Osztály vezetőjének. Az ifjú mérnök feladta volt a kapcsolattartás az ipari vállalatokkal, bányákkal és egyéb intézményekkel, valamint a szén- és energiaellátás biztosítása, ezzel kapcsolatos intézkedések meghozatala. Ezt az igen nehéz, emberpróbáló feladatot a fennálló nehézségek ellenére jól megoldotta, amiről későbbi írásos dokumentumok is tanúskodnak. 1956. november 05-én a Vörös Hadsereg megszálló csapatainak tankjai elfoglalták Miskolcot és a szovjet parancsnokság első intézkedései között volt a megyei Munkástanács tagjainak letartóztatása, börtönbe zárása és gyors deportálása a Szovjetunióba. Itt Ungváron és Sztrijben voltak börtönfogságban, majd (meglepetésükre) november végén visszaszállították őket Miskolcra. 1957-ben letartóztatták, előzetesbe került, majd tárgyalás nélkül szabadlábra helyezték, de úgy, hogy ne tudjon sehol elhelyezkedni, főleg ne a szakmájában Miskolcon. Így került Budapestre 1958-ban a Homokelőkészítő Vállalathoz, majd a Soroksári Vasöntödébe. 1961-ben kezdett normalizálódni az élete, ekkor bekerült az épülő Oroszházi Üveggyár beruházói közé (sejthetően az ifjúkori, politikai helyzettől nem változó barátság emberségessége révén). Örömmel és lelkesen költözött kedves gyermekkori emlékeinek színhelyére, ahol a gyár alapító tagja lehetett, majd üzemvezető, később termelési osztályvezető lett. De a politika itt is utolérte és 1970-ben eltávolították a gyárból. Ekkor a SZIKTI (Szilikát Ipari Kutató Intézet) állományába került és így vett részt 1971-től három nagy cementgyár beruházásában (Beremend, Hejőcsaba, Bélapátfalva) és üzembe helyezésében, mint kirendeltség vezető helyettes, majd kirendeltség vezető. Elmondása szerint talán ő az országban az egyetlen, aki büszkén részt vett a 3 nagy cementgyár üzembe helyezésén és szomorúan megélte bezárásukat, építő munkájuk eredményének szétverését. Közben 1979-ben felsőfokú beruházási szakértői oklevelet szerzett. Beruházási osztályvezetőként 1981-ben a Recski Rézművekhez került, ahonnan 1988-ban ment nyugdíjba. Itt is fáradságos munkájának későbbi tönkretételét élhette meg.

1989-től aktív politikai tevékenységbe kezdett, melynek célja az 1956-os valóságos események feltárása és megismertetése volt. Alapítója, majd elnöke volt a Történelmi Igazságtételi Bizottság miskolci szervezetének, tagja az országos elnökségnek.

Két cikluson át vezette a Miskolci Önkormányzatnál a Polgármesteri Tanácsadó Testületet. Elnöke volt a miskolci Hősök-terén felállítandó hősi emlékmű létesítésére létrehozott bizottságnak is. (Szanyi Péter szobrászművész szoborcsoportja valósult meg). Fáradhatatlanul szervezte az 1956. október 23-ra emlékező ünnepségeket, melyen gyakran volt előadó. 2004-ben megkapta Miskolc város Pro Urbe díját.

Utolsó éveinek fájdalma volt, hogy egyes intézményeknél az október 23-i ünnepségek szervezői (akik nyilvánvalóan az eseményekről csak olvasmányaikból értesültek) úgy megfeledkeztek róla, hogy még meg sem hívták. Pedig vélhetően a legutolsók közötti élő tagja volt az egykori Munkástanácsnak, akiktől még valódi visszaemlékezéseket hallhattak volna. Szerencsére visszaemlékezéseiből Miskolc városi kiadásában egy könyv is megjelent, elsősorban adományokból, kis példányszámban, amikből talán nem is jutott bolti árusításra.

Egész életében büszkén vallotta, hogy ő a Miskolci Egyetemen végzett mérnök. 2014-ben vette át „Hatvan éven át kifejtett értékes szakmai tevékenységéért” a gyémánt diplomát.

(Sajnos rossz egészségi állapota miatt személyesen már nem tudta átvenni a diplomaszerzésének 65. évfordulójára kapott díszoklevelet és emlékkönyvet.) Az egyetemről mindig szeretettel beszélt és mindig lelkesen vett részt az egyetemi ünnepségeken, emléktáblaavatón, melyre meghívást kapott.

Szívesen találkozott a mérnökökkel, örömmel beszélgetett velük és nem csak az egykori Munkástanács egyik vezetőjeként, hanem a nagy építési feladatok volt beruházójaként az ott szerzett tapasztalatairól.

Azon ritka tagja volt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mérnöki Kamarának, aki 71 évesen azért lépett be rendes tagdíjfizető tagként, hogy érezhesse, ő is aktív tagja lehet a mérnökség szervezetének, teljesen önkéntesen, hiszen nem igényelt szakértői jogosultságot sem, nem kívánt aktív mérnöki tervezői-szakértői munkát folyatatni.

Bár már 75. éve fölött tagdíjmentes volt, évente önkéntes adományként az élete utolsó évéig befizette, annak jelzéseként, hogy kora ellenére nem feledte, hogy a mérnökséghez tartozik és így mi sem feledkeztünk meg róla.

Amíg a látása engedte, talán legszorgalmasabb olvasója volt a Mérnök Újságnak.

Gyakori (utólag érezzük már, hogy sajnos nem elég gyakori) résztvevője volt a B-A-Z Megyei Mérnöki Kamara egyes szakmai és senior rendezvényeinek. Nyugodt, halk, kellemes beszélgetőtárs volt. Megkapta a Kamara Örökös Tagja címet. Részt vett a Visegrádi Országok Mérnöki Regionális Szervezeteinek találkozóján egy alkalommal és sok ízben az MTA Miskolci Akadémia Bizottsága Székházában tartott szakmai kamarai rendezvényeken, így az Észak-magyarországi Műszaki Értelmiségiek Napján, valamint a Fazola Napok tudományos ülésén.

A B-A-Z Megyei Mérnöki Kamara alapításának 20. évfordulóján a Miskolci Zenepalotában a Visegrádi Országok Mérnöki Regionális Szervezeteinek delegáltjainak jelenlétében tartott ünnepségen megkapta a Kamara díszoklevelét és könyvkiadványait.

Sajnos életének utolsó évében már teljesen elvesztette látását, ezért csak beszélgetni tudtunk vele. Személyesen már nem vett részt egyetemi, vagy kamarai eseményeken, nem hagyta el a lakását.

Csorba István barátunk, a szeretett és tisztelt Pista bácsi, 2020. július 08-án csendesen elhunyt. Kérésére ifjúságágnak és utolsó évtizedeinek kedves színhelyén, Hódmezővásárhelyen helyezték el hamvait örök nyugalomra 2020. július 31-én.

Örülök, hogy megadta nekem a sors azt, hogy a korkülönbség ellenére barátnak mondhattuk egymást. Szomorú szívvel búcsúzunk Tőled, közös szép emlékeinket lelkünkben megőrizve.

 

Miskolc, 2020. július 11.

 

                                                                                                                 Holló Csaba

                                                                                                 B-A-Z Megyei Mérnöki Kamara

                                                                                                                      elnöke