Minden személyes adatunk a felhőben. Egészségügyi problémáinkat, biztonságunkat számítógép ügyintézi. Különböző mélységben befurakodott életünk minden terébe és bízunk hibátlanságában, tévedhetetlenségében, mintha a felhők között soha nem lenne villámlás. Ma már elképzelhetetlen az építész tervezés és a mérnöki munka számítógép nélkül, sőt sajnálatosan többen úgy gondolják, hogy helyettesíti is a mérnöki gondolkodást. Egyik következménye az is, hogy a magyar műszaki nyelv helyett egyre nagyobb teret nyernek az angol kifejezések és betűszavak. A mai építész tervezés csúcsán, ugyanúgy, mint a filmkészítésben vezérszerepet játszik a CGI = Számítógép (Computer) által létrehozott (Generált) Kép (Image) és a vizuális effekteket (látványhatásokat) jelentő VFX. A modern építészet nevezetes budapesti alkotása a CET (Bálna). Híres holland építésze elmondta, hogy a számítógépe képernyője előtt tett egy hirtelen kézmozdulatot, amit a gép rögzített és ez lett a formai koncepció. A többi is a számítógép dolga volt, a több ezer háromszög megszerkesztése, ebből gyártmánytervek készítése, majd az elemek összeválogatása. Sajnos a megvalósítási folyamatban nem minden építési fázist végzett a számítógép (de végre itt van már a háromdimenziós nyomtatás!), az összerakást élő emberek végezték, ezért volt a csomópontoknál több beázás.

A legtöbb lakóépület homlokzatán viszont az látszik, hogy az építész fantáziáját felváltotta a computergrafika gépi készlete. És mintha ezzel egyidőben elmúlt volna szerkezettervezői gondolkodás is, átvette szerepét a „kiszolgáló” statikus tervezés, ami a számítógépre bízható.

Az 1980-as években Dr. Kollár Lajos nagy tiszteletben állt mesterünk vezetésével a tartószerkezet-tervezők Mesteriskolája keretében Stuttgartban meglátogattuk az akkori időszak egyik leghíresebb építészét, Otto Freyt, aki többek között a Müncheni Olimpiai Stadiont tervezte egyedülálló lefedéssel. Bemutatta, hogy különleges tetőszerkezeteit modellen tervezi sajátos módon alakítgatott gézből. „A többi a tartószerkezet-tervező dolga!” – mondta. Csakhogy akkor még nem lehetett mindent a számítógépre bízni, valódi szerkezettervezőknek valódi szerkezeteket kellett kitalálni, kísérleteket kellett végezni és az ellenőrző számításokat végezték a több szobányi méretű számítógépek. Azóta sokat változott a világ. Kétségtelen, hogy a PC minden bonyolult számítást el tud végezni pillanatok alatt, olyan részletességgel, pontossággal, amire talán nincs is gyakorlati szükségünk, amit kézi számítással meg sem tudnánk közelíteni. A gépi számításokkal a laikusok meggyőzésére és kábítására bonyolultnak tűnő színes ábrákat lehet kinyomtatni, három dimenzióban forgathatókat is, amin valóban elámulhat a megbízó.

Csak egy nagy probléma van, amit gyakran elfelejtünk. A gondos, precíz, hibátlan számítást a műszaki alkotásként üzemelő gép egy humán szubjektum, a tervező által betáplált adatok alapján végzi, a tervező által kiválasztott program felhasználásával és soha sem gondolkodik helyette. Pedig sokszor jó lenne.

Sajnálatos módon a számítógépen nevelkedett és benne minden feltétel nélkül bízó tervező több esetben éppen a szerkezeti rendszert, a statikai vázat nem gondolja át, pedig azt nem találja ki magától a számítógép. Van egy drága program, amibe automatikusan, szolgai módon adagolja bele az adatokat az egész rendszer átgondolása nélkül. A megbízó elkábul a hatalmas számhalmaztól, a színes ábráktól, a tervező pedig azt hiszi, hogy a gép elég okos volt magától is ahhoz, hogy ő kinyilatkozhassa azt, hogy minden OK (vagyis magyarul minden rendben).

Az egyik budapesti egyetemen több éven át voltam államvizsga elnök építőmérnököknél. Sajnálatos módon azt a következtetést vonhattam le, hogy a hallgatók egy része nem gondolkodik szerkezettervezőként, hanem csak a vélhetően szellemileg könnyebb kiszolgáló (építész tervezőt és számítógépet) statikusként. Így fordulhattak elő olyan diplomatervek, ahol a híd két oldalán függőleges síkban álló ívtartó között semmilyen szerkezeti kapcsolat nincs (pedig csak egy Feketeházy János által tervezett hidat kellett volna megnézni). Rendszeres hiba volt a számítógéppel rajzolt födém és gerendavasalások esetében, hogy a külön lapon ábrázolt alsó és külön lapon megjelenő felső vasalás között nem volt semmiféle szerkezeti kapcsolat, pedig csak egy folyó kivitelezést kellett volna megnézni a vasszerelést követően. A gép az együttdolgozásra nem gondolt. Ajánlott lenne nem csak a hallgatóknak, hanem a kezdő tervezőknek is a gyakorlat megszerzéséhez színvonalas folyó építkezéseket megtekinteni megfelelő szakmai vezetéssel, nem csak az internetet böngészni és sok órát ülni a számítógép előtt elméleti elképzelések tanulmányozásával, ami nem biztos, hogy a gyakorlatban is elegendő, megfelelően hasznosítható.

Láttam 18 m-es kidőlt acél távközlési pillért, ami szerencsére csak „lehorzsolta” egy iskola homlokzati falát, nem dőlt sem az épületre, sem a gyerekekre. Volt számítógépes statikai számítás kidőlés elleni ellenőrzésre, csak arra nem gondolt a tervező, hogy a vasbeton alaplemezt, amibe be volt fogva az acél pillér, megfelelő módon le kellett volna horgonyozni a beton alaptömbbe (amit egyébként a számításba bevett a tervező), így az egész felszerkezet dőlt le az alépítményről.

De számomra a legkirívóbb tervezői hiba (nevezhetjük felelőtlenségnek is), amikor a tervező elképzel valamilyen statikai működést egy általa nem, vagy csak kevésbé ismert szerkezetről és az állékonyság ellenőrzését nem a valóságos természetbeli szerkezeti működéshez, hanem a meglévő számítógépes programhoz igazítja. Talán nem meglepő, hogy a paneles szerkezetű épületekre utalok, hiszen az országban ilyet csak kevés tervező tervezhetett az 1970-es, 1980-as években és már felnőtt két tervezői generáció úgy, hogy ilyen épület szerelését már nem is láthatta. Sajnos a 2013-ban megjelent jogszabályok sem segítik elő, hogy a paneles szerkezetű lakóházakban csak olyan belső szerkezeti átalakítás legyen, amiről biztonsággal kijelenthető, hogy nem okozhat tömegkatasztrófát. Ezévben is találkozhattunk nem egy olyan tervvel, ami megengedhetetlen. Az, hogy itt valami nincs rendjén, arra a nem műszaki végzettségű lakosok is rájöttek, de a tervező ragaszkodott az elképzeléséhez. Igaz, hogy tervezői és szakértői jogosultsága már 2020 januárjában megszűnt a hivatalos névjegyzékünkben, február végétől július végéig ontotta az azonos (!) szakvéleményeket a teherhordó falpanelben egy második nyílás kivágásáról, függetlenül attól, hogy a lakás az első, vagy a kilencedik emeleten van. A laikus lakástulajdonos is úgy érezte, hogy minél alacsonyabban van egy falpanel, annál nagyobb teher hat rá, arra nyilvánvalóan neki nem is kellett gondolnia, hogy az új és régi ajtónyílás közötti falsáv statikai váza is megváltozik, más lesz a teherhordását döntő mértékben befolyásoló kihajlási hossza. A statikus szakvéleményhez mellékelt alaprajzi vázlaton az sem volt érzékelhető, hogy a meggyöngített falpanel honnan, milyen födémterhet kap. Persze azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a gyöngített falpanel nem csak a közvetlenül rá ható födémterhet hordja, hanem minden fölötte lévő falpanelét is, azok önsúlyával, födémterhével együtt. Ennek belátásához nem kell még tervezőnek sem lenni. De mégis hogyan lehet minden lakásra érvényes, sokszorosított szakvéleményt kiadni? A megoldás egyszerű, a meggyöngített falpanel megmaradt falszakaszainak teherhordó képességét nem kell ellenőrizni. Legalábbis így járt el a „sokszorosító” tervező és az egyoldalas szakvéleményben kiemelve kijelentette: „Miután a fal nem vesz részt a födémek hordásában, az átadóablak nyitásával a merevítő hatás nem csökken kimutatható mértékben, a nyílás elkészítésének statikai akadálya nincs. Az átalakítás nem veszélyezteti sem a lakás, sem a ház állapotát, és annak biztonságát.” Sajnos ez nem igaz és a 180 x 210 cm méretű második nyílás kivágása igenis igényelné a gyöngített falpanel statikai ellenőrzését. Amikor számítást hiányoltak a ház biztonságáért aggódók, akkor kaptak is egyet, ami az egész épület merevségét lett volna hivatva ellenőrizni és ami megadta a ház felső sarkának vízszintes elmozdulását, de a számításban érintve sincs a gyengített falpanel, tehát szerinte mindegy is, hogy az a házon belül hol van. Itt persze figyelembe kell venni azt is, hogy a konkrét ház Larsen-Nielsen típusú, ahol a homlokzat nem teherhordó, ezért nem is lehet a merevség ellenőrzésénél számításba venni. De a legfontosabb hiba (azon túlmenően, hogy mindenek előtt nem az egész épület merevségét kellene ellenőrizni, hanem a gyengített falpanel teherbírását) az, hogy egy paneles szerkezetű épület térbeli lemezváz rugalmasnak tekinthető csomópontokkal és egyáltalán nem homogén vasbeton szerkezet, ezért nem érvényes rá a monolit vasbeton szerkezetekre vonatkozó számítási módszer. Elméletek sokasága foglalkozott azzal, hogy miként lehet figyelembe venni a paneles szerkezetű épületek egészének ellenőrző számításában a rugalmasnak tekinthető függőleges csomópontokat és a közel csuklósnak tekinthető kiváltókat az ablaknyílások fölött a nyílássávokban. (Itt Dr. Matuscsák Tamás nevét kell megemlítenem, aki a BME Építész Karán az 1970-es években behatóan foglalkozott ezzel a kérdéssel.) Durva hiba az, ha egy térbeli lemezvázas épületet monolit vasbetonként méreteznek. Az is durva hiba, ha a tervező elképzeli a valóság ismerete nélkül egy vasbeton szerkezet vasalását és azt alapadatként kezeli a számításban. (A hivatkozott szakvéleményben is ez történt, ahol a szakvélemény készítője feltételezett Ø8/200 mm vasalást, holott a falpanel gyengén vasalt szerkezet és ilyen vasalás még megközelítőleg sincs benne.) Illuzórikus maradt az a jogszabályalkotói elképzelés, hogy nem kell minden tartószerkezeti átalakításhoz építési engedély és nem kellenek részjogosultságok, mert ezzel nő a felelősségérzete az építtetőnek és a tervező is csak azt fogja csinálni, amihez valóban ért. Az építtető hisz a papírokban, megbízik abban, ha valaki neki szakértői jogosultságról szóló bizonyítványt bemutat (mégha az már le is van véve a hivatalos névjegyzékből), mivel nincs szakmai ismerete. Sajnos több esetben a szakértői papírral rendelkezőnek sem, legalábbis nem azon a részterületen, amin munkát is vállal.

Jó lenne kötelező továbbképzést bevezetni társasházak és lakásszövetkezetek részére a közös tulajdont érintő tartószerkezeti átalakítások tárgyában. Ez nagy mértékben növelné az építtetők biztonságérzetét. De nem ártana néhány tervezőnek is, akik „merészen” ilyen tartószerkezeti átalakításokat terveznek.

A tervezőkkel kapcsolatban ismét Dr. Kollár Lajost idézném, aki jól eszünkbe vésette: „Ha valaki azt mondja magáról, hogy merész statikus, az csak tapasztalatlan!”

Holló Csaba