Tartószerkezettervező, vagy statikus?
Statikus, vagy tartószerkezettervező? Legtöbbek számára ugyanazt jelenti, mégis a saját
szakáguk megjelölésére egyesek az első megnevezéshez ragaszkodnak, mások a másodikhoz.
Talán nem én vagyok az egyetlen, akinek többet jelent a tartószerkezettervezői cím, mint a
statikus megnevezés.
A magyar nyelv értelmező szótára szerint (mivel a terminus technikusok egységes
értelmezése céljából ebből illik kiindulni) a statikus főnévként „A statikával, mint
tudománnyal, ill. gyakorlati alkalmazásával foglalkozó szakember.” Az előző címszó a
„statika”, a következő a „statisztika”, talán nem véletlen, hogy köznyelvben olyan gyakran
összekeverik a statikus és statisztikus foglalkozást. Az értelmező szótár szerint a statika
fizikai kifejezés, amivel egyet is értünk: „testek egyensúlyi helyzetével, épületek, szerkezetek
szilárdságával foglalkozó tudomány. A klasszikus mechanikai résztudománya.” A szó eredete
a görög sztatikosz, jelentése: állva, kiegyensúlyozva. Nem kétséges, hogy ennél sokkal
sokrétűbb a tartószerkezettervező munkája. De jelzőként sem illik egy munkáját
hivatásszerűen végző mértökre a statikus szó: „változatlan, mozdulatlan, rögzített, állandó,
nyugalmi állapotban lévő, kiegyensúlyozott”. Talán az utolsó szó kivételével, de az is inkább
a kívánság szintjén. Az idegen szavak szótára két értelmezést ad meg. „1. Egyensúlyban lévő,
mozdulatlan. 2. Építőmérnök.” Nos az utóbbi erősen téves, hiszen az építőmérnök nem
azonos a statikussal, bár aki statikusnak nevezi magát, annak építőmérnöki végzetséggel kell
rendelkeznie. Mit szólnának ehhez az egyenlőségjelhez azok a híres statikusok, akik
építészmérnökök, pl. Pelikán József, Becher Sándor, Dulácska Endre, hogy csak a
legismertebbek közül említsek néhányat ennek a tudományágnak a legnagyszerűbb egyetemi
oktatói, szakértői közül. Az építőmérnök fogalomkörbe számos szakma tartozik, így a
földmérő-, közlekedésépítő-, vízépítő-, szerkezetépítő mérnök, akik közül csak az utolsó
kategóriába sorolhatók be a magukat statikusoknak nevezők. Persze az eredet közös,
eredetileg a mérnök szóval a geodétát jelölték, majd a világon elsőként a budai Institum
Geometricumban képeztek építőmérnököket 1782. augusztus 30-tól, ahol elsősorban
műtárgyak, utak, vízrendezés tervezésére, építésére képeztek mérnököket. Csak ezután 46
évvel alakult meg Angliában a ma is működő Építőmérnöki Társaság, mely az építőmérnöki
munka célját alkotmánya preambulumában megfogalmazta: „a természet erőforrásait az
emberiség kedvére és hasznára fordítja”. Azóta nagyot változott a világ, sok víz folyt le a
Temzén és a Dunán is, de az angol „civil engineer” megnevezést a próbálkozások ellenére
(mérnök, kultúrmérnök, általános mérnök) azóta sem tudták megfelelőbbnek lefordítani az
„építőmérnök” címnél. De mit is ír a címszó alatt a Wikipédia?
„Az építőmérnökök felelőssége talán a legnagyobb a mérnöki tevékenységek közül, kisebb
mérnöki hibák is emberéletet követelhetnek, leginkább befolyásolja a természetet, és
gyakorlatilag minden építőmérnöki alkotás egyedi. Fontos a szerepük a természeti vagy
ember által okozott katasztrófák elhárításában is.” Sajnos sokan nem ismerték, vagy elfelejtik
ezt az örök igazságot, néhány építőmérnök tervező, kivitelező, de sajnos sok jogszabályalkotó
is. Nagyon egyszerűen fogalmaztam meg ifjú koromban a különbséget a tartószerkezettervező és az építésztervező felelőssége között: „Az elkészült építményért a tartószerkezettervező
(statikus) a hátát tartja, az építész tervező a markát.”
Szándékom ellenére többen megsértődtek ezen, pedig a lényeg a mondat első felében van. És
ebből a szempontból mindegy is, hogy az elkövető mérnök tartószerkezettervezőnek, vagy
statikusnak nevezi magát.
Jogosultságok és felelősség
Amikor az Építőipari és Közlekedési Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karára a 19,5 ponttal
(20 pont volt a maximum) felvettek, még nem gondoltam, hogy alig két hónap múlva a
Budapesti Műszaki Egyetem Építőmérnöki Karának Szerkezetépítő Mérnöki Szakán, azon
belül is a magasépítő ágazaton kezdem a felsőfokú tanulmányaimat. Mi történt időközben? Az
1955-től „két egyetem egy épületben” elvet feladva ismét az egyetem BME lett, én pedig
azért, hogy bekerülhessek a Vásárhelyi Kollégiumba (akkor az még az egykori Szent Imre
Kollégium épületében a Bartók Béla úton volt, és más kollégiumi lehetőségem nem volt),
valamint engedve a rábeszélésnek az áthelyezésről. Elmondták, hogy ezen a szakon négy évig
fogok tanulni építészeti tervezést, négy évig épületszerkezeteket, lesz szabadkézi rajz is (ahol
majd engem is átszoktatnak a nekem akkor nagyon tetsző Szász Endre féle ujjal mázolós
tónusozásról a sokvonalas rajzstílusra). És ott volt egy húzó név, ami teljesen meggyőző volt,
Pier Luigi Nervi (1811-1979). Ő Bolognában végezte a Civil Engineering Schoolt 1913-ban,
ami akkori és a mai fogalmak szerint is építőmérnököt jelent. Híres épületek
tartószerkezettervezései mellett olyan alkotásai voltak építésztervezőként (melyeknél mindkét
szakági tervezést ő végezte), mint a mindenki által jó ismert milánói Pirelli Tower (1950), a
római Palazzo dello sport (1956), Palazzetto dello sport (1958), az 1960-as római olimpia
központi stadionja, Firenzében a Bell Tower (1962), Sydneyben az Australia Square Tower
(1961), a Tour de la Bourse Montreálban (1964). Akkor az ígéretek alapján azt hittem, hogy
majd én is egymagam lehetek bizonyos épületeknek az építész- és tartószerkezettervezője. A
diplomatervem ötemeletes nagyteres irodaház építészeti és tartószerkezeti tervezése volt
feszített csavaros acélszerkezettel, alumínium függönyfalakkal, a IX. kerületi Angyal u. 1-3.
sz. telek beépítésével. A címet vélhetően minden mérnökkamarai tag ismeri. Persze nem az
épült meg később, így legalább nem kell szomorkodnom a jelenlegi teljes átépítés miatt.
A 660 fős ÉSZAKTERV-nél hamar a mélyvízbe dobtak. A Miskolci Házgyár
rekonstrukciójához minden egyes panelelem és típusház statikai számítását, vasalási tervét
készítettem. A gyárban minden új elem vasalását személyesen kellett ellenőriznem, a statikai
számításaimnak minden számjegyét, a terveknek minden vonalát ellenőrizték, nem csak a házi
MEO (mert szakáganként volt ilyen is), hanem az ÉMI Budapesten. Engem nem zavart,
hanem teljes biztonságérzetet adott, hogy sorozatgyártásra, megépítésre csak az került, ami
minden téren megfelelőnek bizonyult. Külön ajándék volt egy huszonéves fiatal tervezőnek,
hogy olyanok ellenőrizték a terveit, mint Szőke Dezső, Mentesné Zöldi Sarolta, olyan kiváló
szakemberek lehettek a konzulenseim, mint Gilyén Jenő, Andor Béla. Tervezhettem házgyári
gyártóhajó építész és tartószerkezeti terveit, ugyanúgy kísérleti lakóépületet is. Nem kellett
hozzá külön építész jogosultság. Lehettem generál tervezője a legnagyobb magyar építési
rendszernek, az abból készíthető ajánlati terveknek, közben készíthettem az alkalmazási
útmutatókat, tervezési segédleteket. A Borsod megyei ÁÉV új váz-panel rendszerének generáltervezésében is volt elég építészeti feladat, különösen a referenciaépületek
tervezésében. De miért is írom le ezeket? Csupán gyenge bizonyítékaként annak, hogy az
1996. év után bevezetett jogosultsági rendszer egyre megalázóbb korlátozásokat szabott
azoknak a szerkezetépítő mérnököknek, akik időben is több és magasabb színvonalú
építésztervezési, épületszerkezeti ismereteket szereztek az egyetemen, mint a több
jogosultságot kapó három évet végzett főiskolások. Nervi soha nem tervezhetett volna nálunk
híres épületei közül egyet sem, hiszen azok meghaladták az öt szintet és a 2000 m 2
alapterületet. Pontosan egy tartószerkezettervező ne tudna egy középmagas épületet
megtervezni, amit négyemeletesre még megtervezhet? (Azért tervezhettem földszint +
nyolcemelet + tetőteres szállodát, mert az romos régi munkásszálló felújításának és felfelé
bővítésének számított.) 2000 m 2 alapterületet könnyen meghaladja egy többhajós ipari
csarnok, amit É-2 besorolású építőmérnök nem tervezhet, csak építészmérnök végzettségű,
amiben nem igazán lelhető fel a logikus indok. A diósgyőri miniacélmű terveinél jogászok
megmagyarázták, hogy a beépített terület ugyan csak 200 m 2 -rel bővül, de az új rész bontott
területre épülne és azzal együtt már az ipari épület közel kétszeresen meghaladja a 2000 m 2 -es
alapterületet, tehát építőmérnökként nem tervezhetem. Így szlovákiai építőmérnök lett
hivatalosan a tervező, mivel a többi V4 országban az építőmérnökök korlátozás nélkül
tervezhetnek építészetet is és a Szlovákiai Építőmérnökök Kamarájának igazolása alapján
megkapta a Magyar Építész Kamarától az építésztervezői jogosultságát a célépületre, ami
végülis nem épült meg. Csak megjegyzem, hogy a méltán világhírű és mindenki által elismert
Le Corbusier (1887-1965) sem végezhetne Magyarországon építész tervezői tevékenységet,
hiszen svájci születésű autodidakta volt és csak egy középfokú művészeti iskolát végzett. A
nagy teoretikus 1926-ban megalkotta az új építészet öt pontját, aminek az első három pontja a
tartószerkezettervezést érinti egyértelműen, hiszen a tartófalas szerkezetek helyett a rúd-
vázszerkezeteket ajánlja, nem teherhordó homlokzati alrendszerrel.
De félreértés elkerülése végett leszögezem, hogy nem a jogosultság nélküli tervezést tartom
jónak, sőt károsnak érzem az indokolatlan liberalizálást az ún. szabályozott szakmák körében.
De az a jogosultság, amihez csak előírt iskolai papír szükséges és valaki mellett eltöltött 3-5
év munkaviszony igazolása (és egyes szakterületeken valamikor utólag letett jogosultsági
vizsga, de az önálló szakmagyakorláshoz most még ez sem kell) egyáltalán nem garancia a
megfelelő és elvárható szakmai színvonalon elvégzett mérnöki munkára. A referenciák által
bizonyított szakmai felkészültség ma nem szempont a jogosultságok kiadásánál. A
tartószerkezettervezés területén szigorú(bb) ellenőrzésre lenne szükség és sajnos több esetben
a tervezői jogosultságok teljes, vagy részleges megvonására, hiszen nem egyszer
találkozhatunk olyan esetekkel, amikor a statikus, vagy tartószerkezettervező olyan területre
téved, amihez valójában nem ért és ez nem zavarja a lelkiismeretét.
A társadalmi megbecsülés kérdése
Bocsásson meg mindenki, akit akaratom ellenére megbántok azzal, hogy a statikus tervezőt
kevesebbnek érzem a tartószerkezettervezőnél a saját értelmezésemben. A nem kevés
nagyvállalati tervezői múltam (az ÉSZAKTERV-nél annak megszűnéséig 1972-től tervező,
1984-től „statikus” szakági főmérnök voltam) és későbbi tervezői pályám tapasztalata alapján
azt neveztem statikusnak, aki az építész által elétett munkaközi terv alapján leméretezte a tartószerkezetet (aminek konstruktőri gondolkodást nem igénylő részét ma már számítógép
végzi) és az a tartószerkezettervező, aki az építmény, épület tartószerkezetének kialakításában
a kezdetektől fogva együttműködik, vagy azt saját maga végzi teljes egészében. Persze ha ez
megvan, akkor itt is szükséges a statikai számítás, a számítógép használatával. Furcsa az az
elképzelés, hogy a hídszerkezeteket is újabban építésztervezőnek kellene kitalálni, amit majd
a statikus leméretez. Látványhidat könnyű elképzelni, de annak tényleges állékonyságát és
gazdaságos kivitelezhetőségét már nehezebb igazolni. El kell ismertetni a
tartószerkezettervező vitathatatlan vezető szerepét. Ez van a nagy sportlétesítmények esetében
is.
Társadalmi elismerést csak az a szakma szerezhet, amit ismert is a társadalom, meg tudja
állapítani, hogy azon belül mi a minőség, és ismeri a legkiválóbb alkotóit is. Ennek eléréséért
sokat tehetünk, de a közömbösséggel, beletörődéssel tehetünk ellene is.
De a társadalmi elismeréshez az is kell, hogy a laikus nagyközönség teljes bizalmat érezzen a
saját felelőssége teljes tudatában dolgozó tervezőmérnök iránt. És ebből a szempontból
egyáltalán nem lényeges, hogy a tartószerkezetet lelkiismeretesen, teljes biztonságérzetet
adóan és gazdaságosan megvalósítható módon megtervező mérnök magát statikusnak, vagy
tartószerkezettervezőnek nevezi.
Holló Csaba
