NEKROLÓG

99 évesen elhunyt Baksa István vasdiplomás mérnök

Örökre befejezte mérnöki pályáját a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mérnöki Kamara legidősebb tagja, 99 nehézségekkel teli, de tartalmas életév után 2022. augusztus 16-án elhunyt Baksa István okleveles mérnök. Annak a mérnök nemzedéknek a (mi szüleink nemzedékének) volt az egyik utolsó tagja, akiket alaposan meggyötört a történelem és mégis mindig talpra álltak, egyenes, becsületes, munkájukat lelkiismeretesen végző igaz emberek maradtak, emellett nekünk akkor úgy tűnt, hogy számunkra gondtalan gyermek és ifjúkort próbáltak biztosítani és csak felnőtt fejjel döbbentünk rá, hogy ezt milyen fizikai és lelki megpróbáltatások, lemondások árán tudták megtenni. A mi gyermekink korosztálya ezt már nem is tudja megérteni.

1923. szeptember 3-án Tiszacsegén született. Egyetem előtti éveiről saját önéletrajzából idézek:
„Tanyai elemi iskola után apám a szegedi Kegyesrendiek vezetése alatt álló Dugonics András Gimnáziumba íratott be. A vasutasok fiúnevelő intézetében laktam, egyenruhában, „katonai” fegyelemmel nevelve. Karácsonyi hazautazásomkor vonatom hófúvásban elakadt, tüdőgyulladást kaptam, emiatt tanulmányaimat gyógyulás után Nyíregyházán folytattam a Kossuth Lajos Evangélikus Reálgimnáziumban. Taníttatásom érdekében apámat, aki vasutas pályamester volt, Nyíregyházára helyezték. Jó iskola volt. 16 éves koromtól minden nyáron dolgoztam, az akkori magánépítőiparban, pallérok mellett.”

Későbbi szakmai pályáját már ez a kamaszkor meghatározta, hiszen érdeklődése egyértelműen az építés, az építéskivitelezés, a vasútépítés felé vitte. Különösen meghatározók voltak ebben az első egyetemi évek, kiemelten a nyári szakmai gyakorlat.

1942-ben jeles gimnáziumi érettségi után útja azonnal a budapesti József Nádor Műszaki Egyetem Mérnöki Osztályára vezette (ennek mai neve az Építőmérnöki Kar). Ekkor már Magyarország is javában belesodródott a II. világháborúba és az 1940. augusztus 30-án aláírt második bécsi döntés Erdély vasúti közlekedését teljesen ellehetetlenítő hatása miatt különleges körülmények között, példátlan intenzitással folytak a Déda-Szeretfalva új vasútvonal építési munkái. Az ifjú egyetemi hallgatónak ez a szakmai gyakorlat egy életre meghatározó tapasztalatot jelentett, ahol kevés és hiányos előkészítő munka után azonnali felelős döntésekre volt szükség átfogó mérnöki ismeretek alapján és a döntéstől többszáz dolgozó munkája, sorsa függött. Az akkor ifjú egyetemi hallgató egész életében hálásan gondolt ottani tanítómesterére, amit ma mentornak neveznek. (Személy szerint Magyar Ambrusra, aki később az Út-Vasúttervező Intézet vezérigazgatója lett.)
21 éves egyetemi hallgatóként 1944 decemberében kapta meg a katonai behívóját és vitték őket továbbtanulásra Németországba. Itt sorsa közös volt néhai kedves kollégánkkal, Eisner Rudolffal, aki a Mérnök Újságban megemlékezett a németországi kitelepülésről.
A kalandos és tragikus életszakaszról ismét saját önéletrajzából idézek:
„Breslauból 1945. januárban az előrenyomuló oroszok harapófogójából a hegyen át kimenekülve, Halléban folytattuk tanulmányainkat, majd áprilisban onnan is menekülve vonatunkat szétbombázták. 32 halott és sok sebesült volt. Dr. Nemesdy és Dr. Szily professzoraink is ott haltak meg. Amerikai fogságból megszökve 1945. június 30-ra szerencsésen hazajöttem. Július 4-én már ismét a Műszaki Egyetem hallgatója lehettem.”
Anyagi nehézségek miatt a tanulás mellett munkát kellett vállalnia, melyeket MÁV vasútépítéseknél végzett.
1949. áprilisában kapott mérnöki oklevelet jó minősítéssel.
A háború pusztítása következtében bőven voltak vasútépítési feladatok, ami az ország gazdasági újjáépítésének kritikus területe volt, melyeket a gigantikus szocialista tervek növeltek. Vélhetően a Déda-Szeretfalva vasútépítésnél szerzett tapasztaltokat értékelve azonnal önálló vezető munkára osztották be kezdőként a Ferencváros Rendező Pályaudvar építéséhez, majd építésvezetőnek helyezték át a Debrecen-Záhony pályahelyreállítási-felújítási munkáihoz.
1951-ben a 28 éves mérnök főépítésvezető lett Záhonyban az átrakó pályaudvar építésénél, mivel az ÁVH letartóztatta az addigi építésvezetőt. Itt állandó politikai konfliktusok környezetében 2400 ember munkájáért volt felelős.
1953-ban a Debreceni Vasútépítő Vállalat tervezési osztályvezetője lett, de 1954-ben egy koncepciós per szenvedő alanyaként elbocsátották állásából, politikai nyomásra minden egyesületből, szervezetből kizárták, mert hirtelen a „dolgozó nép ellensége” lett ott, ahol addigi tevékenységét csak elismerés kísérte. A vád ellene az akkor szokásos módon a munkálatok késleltetése, szabotázs volt. Kivételes bírói segítéséget kapott azzal, hogy magát védhette, ami alapján a Debreceni Bíróság felmentette. Hét hónap letartóztatás után a MÁV vezérigazgatója visszavette, ekkor lett a miskolci székhelyű MÁV Észak-kelet Magyarországi Építési Főnökség építési főmérnöke 1967-ig. A vezetése alatt álló szervezetből út-, vasútépítő, magasépítő és hídépítő főépítésvezetőségeket fejlesztett ki, hozzájuk tartozó szerelő- és sínhegesztő telepekkel, szakipari műhelyekkel.
1965-ben igazságügyi szakértőként bejegyezték. Ilyen minőségben 160 bírósági megbízást teljesített.
1966-ban a SZOT Munkavédelmi Szakmérnöki Tagozatán munkavédelmi szakmérnöki diplomát szerzett.
1965-68 között még a MÁV Miskolci Járműjavító nagyberuházásának egyik beruházási irányítója volt, de úgy érezte, hogy a gyerekkortól való vasúti kötődése ellenére személyi és politikai okokból váltani kell és az Északmagyarországi Állami Építőipari Vállalat kérésére áthelyeztette magát a beinduló kiemelt állami nagyberuházásokat kivitelező ÉÁÉV-hoz.
Elsősorban egyedi ipari létesítmények megvalósításában, de utak, közművek építéseiben is részt vett termelési osztályvezetői beosztásban. Ebben az időszakban több alkalommal ismerték el munkáját kiváló dolgozó, kiváló újító kitüntetéssel.
Súlyos daganatos műtét után is felelősségteljes beosztásban dolgozott tovább az ÉÁÉV-nál beruházási osztályvezetőként és főtechnológusként.

Nyugdíjasként is tovább dolgozott kivitelezési munkák felelős műszaki vezetőjeként, főleg lakótelepi beruházásoknál. 1988 után elsősorban egyházi építkezések lebonyolítójaként, műszaki ellenőreként találkoztunk vele az építésügy területén.
1989-től az Egri Érsekség megbízásából beruházás-lebonyolítója volt az Avasi Jezsuita Templom és a 24 tantermes Fényi Gyula Katolikus Gimnázium építésének, melyért Dr. Seregély István érsek úrtól kapott kitüntetést 1995-ben. Kitüntetései közül erre volt a legbüszkébb református vallásúként. 1994-től műszaki vezetője és lebonyolítója volt a Szikszói Református Templom felújítási, restaurálási munkáinak és 1996 óta vett részt a miskolci Lévay József Református Gimnázium felújítási, bővítési munkálataiban.
Műemlék templomoknál végzett több kisebb restaurálási, felújítási munkái mellett a kazincbarcikai új Római Katolikus Templom építési munkáinak is lebonyolítója, műszaki ellenőre volt.
Legtöbbször munkáinak eredményét szakmai bemutatókon ismertette, tette ismertté az Építéstudományi Egyesület és a B-A-Z Megyei Mérnöki Kamara Építési Szakcsoportja szervezésében. Az Avasi Templom és gimnázium épületeit és a szikszói Református Templomot bemutattuk a Visegrádi Országok mérnökszervezetei delegációinak is.
Mi irigykedve csodáltuk, ahogyan 75-80 évesen is fürgén szaladt fel a templomtornyok lépcsőin műszaki ellenőrként.
Több évtizedes eredményes és kifogástalanul végzett mérnöki tevékenységéért 1999-ben Aranydiplomát, 2004-ben Gyémántdiplomát, 2019-ben Vasdiplomát kapott.

A szakmai aktivitását mutatja, hogy Kamaránknál 2017-ig aktív jogosultsága volt magas- és mélyépítés műszaki ellenőrzés, magas- és mélyépítés felelős műszaki vezetés szakterületekre, építési szakértőként kivitelezési technológiák, építésszervezés, beruházáslebonyolítás rész-szakterületekre, munkabiztonsági szakértőként 17 szakterületre. 2008-ban kapta meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Mérnöki Kamara Örökös Tagja kitüntető címet. Mérnökkamarai szereplésének kedves eseménye volt, hogy 2009-ben ő volt a Vigadóban a Kamaránk Mérnökbáljának legidősebb résztvevője és kötelességének érezte ebben a minőségben, hogy táncoljon az elnöki asztalnál ülő minden hölgyvendéggel. Ekkor 86 éves volt.

Kilencvenéves születésnapjára számvetéssel készült életéről, munkásságáról. Ebben azt írja, hogy a sok nehézség ellenére „érdemes volt 1945. évben amerikai fogságból szökve hazajönni és itthon maradni”. Valóban példamutató, gazdag és eredményes szakmai út áll mögötte.

2017 után már nem találkoztunk személyesen, így a szakmai személyes egyeztetésekről úgy maradt meg emlékezetemben, amint hamiskásan kimosolyog szemüvege mögül, széttárja kezeit: „Tudsz jobbat?” Mi nem tudtunk, ezt most sok év múlva is elismerjük. Értéket, szakmai emberi példaképet kaphattunk azzal a megtiszteltetéssel, hogy ismerhettük, együtt dolgozhattunk néhai Baksa István kollégánkkal.

Miskolc, 2022. augusztus 23.

 

                                                                                               Holló Csaba

                                                                                              BOMEK elnök