Kedves Gyászoló család, gyászoló mindannyiunk!

    Ebben a szomorú órában kívánjuk, hogy Tiborra, az Ő életére való emlékezés, és az elmúláson is átsugárzó emberi szeretete tegye könnyebbé a gyászoló családnak és gyászoló mindannyiunknak a fájdalmas valóság elfogadását és a végső elválás nehéz perceit.

Most, hogy az út, amin együtt járhattunk vele, az Ő számára elfogyott, itt a földi búcsú végső pillanataiban gyújtsuk meg szívünkben az emlékezés mécseseit és idézzük fel életének főbb állomásait, hogy emlék képét magunkkal vihessük és megőrizhessük…

1955-öt írt a naptár… A februári hideg, jó hírt hozott a Sajtos család kedves otthonába, Kisújszállásra, hiszen február 28.-án megszületett várva várt gyermekük, Tibor fiuk.

Együtt nőttek fel Mariann húgával, Edit nővérével, mint jó testvérek. Gyermekkorát szülőhelyén töltötte, de sok szép időt töltött Cegléden nagymamájánál, és Budapesten nagynénjénél.

Az általános Iskola elvégzése után, a Gyulai kertészeti szakközépiskolában érettségizett 1973-ban, majd egyetemi tanulmányait a Kertészeti Egyetemen és a Műegyetemen folytatta.

Édesapját a MÁV-nál történt üzemi baleset során korán elvesztette. A tehetséges fiatalembert özvegy édesanyja sokszor erejét megfeszítve taníttatta. Tibor a kert iránti szenvedélyét édesanyjától, míg a vasút iránti elköteleződését édesapjától örökölte. (Miskolcon a pályaudvar melletti vasutas emlékművet az ő társszervezésében baráti társasággal rendszeresen, évente koszorúzták egy vasutasnap keretében. Ő édesapjára emlékezve helyezte el koszorúját idén még utoljára.)

A táj- és kertépítész diploma megszerzése után a sors a Bodrog-parti városba, Sárospatakra vezérelte, ahol családot alapított.

1978-ban szerezte meg Táj és kertépítész mérnök diplomáját, majd 1986 -ban Útépítő és Üzemeltető szakmérnök diplomájára is szert tett. Gazdag és termékeny szakmai pályafutását 1978-ban a Városgazdálkodási Költségvetési Üzemnél kezdte, majd 1980-ban a Sárospataki Városi Tanács – műszaki előadó, csoportvezetője lett.

Aktívan részt vett a város általános rendezési tervének előkészítésében, kisebb épületek pl.  Végardói Gyógy-és Pihenőfürdő zöldfelületi felújítása, Művelődési Háza melletti park tervezése fűződik nevéhez.

Sárospatak és Hajdúnánás egykori főkertészeként alapító, majd vezetőségi tagja volt a Városi Önkormányzati Főkertész Szövetségnek. 28 éve, vagyis a kezdetektől aktívan részt vett a Virágos Magyarország mozgalomban, ahol a Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyékből jelentkezett települések zsűrizését szervezte. Mindezek mellett segítséget nyújtott, szakmai tanáccsal látta el a települések munkáját.

1995-ben a Városi Önkormányzati Főkertész Szövetség alapító tagja, Virágos Magyarországért verseny aktív szervezője, Sárospatak és Hajdúnánás egykori főkertésze.

Sárospatak 1999-ben, főkertészi munkaviszonya idején országos első díjat nyert a város, valamint ugyancsak az ő irányítása alatt falu kategóriában aranyérmes lett Dombrád település is. Az európai Entente Florale versenyen mindkét település ezüstérmet kapott.

Tevékenyen részt vett a közéletben is. Köztiszteletben álló polgárként ismerték szerte a városban és annak környékén. Sárospatakon mintegy 2000 négyzetméteren nevelt egynyári virágpalántákat, elsősorban hazai fajtákat.

Második diplomájának megszerzése új kihívások elé állította.

2002-től, a Magyar Közút – korábban BAZ Megyei és Állami Közútkezelő Kht –  Forgalomtechnikai Osztály, forgalmi mérnökeként dolgozott. A cég átszervezése után 2008-tól a Hajdúszoboszlói Üzemmérnökség, 2011-től pedig az Edelényi Üzemmérnökség vezetőjévé nevezték ki. 2014-ben várt rá még egy új feladat szintén a Magyar Közút NZrt. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság – Forgalomtechnikai Osztály vezetőjévé nevezték ki, ahonnan 2020-ban ment nyugdíjba. Kollégáival mind szakmai, mind emberi kapcsolata kiváló volt, mindig csapatban gondolkozott, fontosnak tartotta a csapaépítést.

Társadalmi tevékenységet is vállalva, több cikluson keresztül Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Mérnöki Kamara Közlekedési Szakcsoport elnöke tisztségét is betöltötte haláláig.

Pályája során, több elismerésben, kitüntetésben is részsült, ezek közül, 1985-ben a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa – kitüntetés kiváló munkája elismeréséért

2000 -ben Belügyminisztériumi kitüntetésben részesült Dombrád város felkészítéséért az Európai virágos városok és falvak versenyén elért teljesítményért

2016 -ban a Közlekedéstudományi Egyesület, oklevéllel és ezüst jelvénnyel ismerte el munkásságát.

2017-ben Virágos Magyarországért környezetszépítő versenyen – az év főkertésze díjat vehette át

ÉS 2018-ban az Innovációs és Technológiai Minisztériumtól eredményes szakmai munkájáért – közlekedési emlékéremben részesült. 2020-ban 42 munkával eltöltött év után vonult nyugdíjba. Munkáját mindvégig szeretettel. Szorgalommal, hozzáértéssel, precízen, pontosan végezte, kollégái és vezetői elismerésével, megbecsülésével.

Azonban Tibor nem csak munkásságából vizsgázhatott jól, az élet iskolájában, de jól vizsgázhatott emberségéből is.

1980 október 25.-én kötött házasságot kedves feleségével, Évával, és elindultak együtt életük közös útján.

Az élet két gyermekük, Melinda és Dávid születésével ajándékozta meg házasságukat.

Így válhatott a kedves szülők öröme teljessé, hiszen gyermekeik játéka, jó kedve hozott mégtöbb örömet, boldogságot kedves otthonukba.

 Szépen, szeretetben, becsületben nevelték gyermekeiket, akikért igyekezett megtenni mindent, amit csak tudott.

Élete úgy alakult, hogy házassága 24 év után megszakadt. Éltében nagyon fontos volt számára a család, gyermekeivel, mindvégig nagyon jó kapcsolata volt, az élet bármely területén tudott segítséget nyújtani számukra. A család összetartását mindig elsődlegesnek tekintette. Imádott két gyermekét is ebben a szellemben nevelte. Munkáik fejlődését szeretettel kísérte, figyelemmel, nagy várakozással tekintett jövőjük felé.

Nagy örömmel fogadta két unokája, Jázmin és Ákos születését. Imádott unokáival is sok, szép, közös emlék kötötte össze őket egymással, akik életében igazi nagyapaként vette ki részét.

Olyan családszerető, dolgos embertársunktól búcsúzunk ebben a szomorú órában, aki barátságos, kedves, segítőkész, jóindulatú, jószándékú és végtelenül nagylelkű embertársunkként élt közöttünk, aki, ahol, és akin tudott, mindig segített.

Kisújszálláson gyakran látogatta testvérét, Pesten pedig unokanővérét, akikkel őszinte szeretet és eltéphetetlen kötelék fűzte össze. Rendszeresen családi összejöveteleket szervezett és boldog volt, amikor körülötte voltak közeli családtagjai és azok gyermekei.

Nem csak munkája, de hobbija is volt a kert. Nagy szeretettel kertészkedett, mindene volt a kert, a növények, halak.

Sokat utazott szerte az országban és Európában, ezekről a helyekről mindig szívesen mesélt gyermekeinek, unokáinak.

Rengeteg emlék él szerettei szívében Tiborról, akit még emlékeinkben ott látunk magunk előtt… Még halljuk gondolatait, de sajnos ezek már emlékek…, emlékek, amelyek összekötik a gyászoló családját, a kedves rokonokat, barátokat és ilyenkor végig gondoljuk, hogy Tibor, mit jelentet a mi számunkra?

És ez az örök szeretet, a rá emlékező örök szeretet köt bennünket össze ma itt, ravatala mellett… És ennek a szeretetnek van egy sajátossága, hogy amikor mi fájószívvel, könnyes szemmel állunk itt, akkor ez a szeretet a legerősebb!  De a legerősebben is ilyenkor érezteti velünk az Ő hiányát… Ezek az emlékek nem csak családjában élnek, adnak tovább életet, hanem ott élnek rokonai lelkében, ott élnek ismerősei és barátai lelkében is. És emlékeink mellet mégis hiányt, fájdalmat érzünk. A költő ezt a hiányérzetünket így fogalmazza meg:

„Elvitted a derűt, a fényt a meleget,

csak egy sugarat hagytál itt, az emlékeket.

Bennünk él egy arc és végtelen szeretet

amit tőlünk soha senki el nem vehet.

Hiányodat feldolgozni nem lehet,

Csak próbálkozunk élni nélküled”

 

Kedves Gyászoló család! Gyászoló Mindannyiunk!

 

Tibor életében betegsége pár hónapja kezdődött. Betegségét nehezen, de ugyanakkor végig méltósággal viselte. Azonban hiába a beavatkozások hiába családja féltő szeretete, az élet törvényeivel szemben sajnos tehetetlenek voltak.

Így, augusztus 05.-én, délután 14 óra 30 perckor, az ő szerető édesapai szíve örökre megpihent…

Fáj az elmúlás. Valami mégis megszületik ilyenkor. Átértékelődik az élet számunkra, messzebbről látunk mindent, az ember nemesebb lesz. Tibor 67 esztendőt élt köztünk, mély és meghatározó nyomokat hagyott azokban, akikkel szoros kapcsolata volt…Mától minden megváltozik, az élet nélküle folytatódik, tovább…

 Hisszük, hogy Ő már mindent tud, amit mi nem. Látja bánatunkat, látja gyengeségeinket, rejtegetett álmainkat, és esténként fénylő csillag képében mosolyog le ránk, és mondja annak, aki meghallja: ne szomorkodj, és ne sírj! Nekem már nem fáj többé semmi…

Az augusztusi estéken, ha felnézünk az égre, meglátjuk az új csillagokat, amelyek közül valamelyik talán már Ő… Ha sokáig nézzük, látjuk azt is, hogy mosolyog és integet… Integet felénk.

Mi, akik itt vagyunk és fájdalommal vesszük körül Sajtos Tibor szomorú ravatalát, megköszönjük ezt a 67 esztendőt, megköszönjük az Ő szeretetét, munkásságát, emberségét. Végezetül az Ő kedves emlékét, ami szívünkben hordozva azt kérjük, hogy mindezekért cserébe kapja meg minden igazak jutalmát, az Örök Életet!

Kedves Tibor, Tibor bácsi!

Nyugodjon békében!

Ezzel a verssel a szívünkben búcsúzunk mindannyian:

„Megpihent szíved, Szemed álomba merült.

Felszállt a lelked, angyalok közé került.

Nappal angyalként jössz hozzánk, éjjel csillagként ragyogsz.

Igaz nem látunk, de tudjuk fentről mindig Ránk mosolyogsz.”

 

Megtört szívű gyászoló család! Gyászoló Mindannyiunk!

Tibor hamvai szülőhelyén, Kisújszálláson, szeretett szülei mellé kerülnek végső nyugvóhelyére.

Ezért most ez az egyetlen és utolsó cselekedet, érte tehetünk, hogy gondolatainkat rá irányítva, szívünket kitárjuk azért, hogy hálával és szeretettel búcsút vegyünk tőle, és elkísérjük őt jelképes utolsó útján, a család autójáig.